• facebook_logo

Gyárvárosi Közösségi Ház

Gyárvárosi Közösségi Ház Gyárváros belső

Elérhetőség

9027 Győr, Külső-árpád u. 6-8.


Nagyobb térképre váltás

Telefon: 96/314-045

Nyitva tartás

A kiállítások ideje alatt hétköznapokon 14-17 óráig, valamint a meghirdetett rendezvények időtartama alatt.

A közösségi ház vezetője

Bogár Erika

A gyárvárosiak számára a kezdetektől fontos volt a társas élet. összejöveteleik számára a polgári társaskör, az egyházi közösségek, a sportkörök adtak keretet.
A Külső-árpád u. 6-8. szám alatt előbb tekepálya működött, később a Dózsa Kör. Az 1918-ban épült házban kialakított épületrész a második világháború után iskolaként is működött egy darabig, de főleg párt célokat kiszolgáló intézményként funkcionált. 1961-ben itt talált otthonra a fiókkönyvtár is. A rendszerváltás után egy vállalkozó bérelte a helyiségeket, de 2003-ban megszűnt a bérleti szerződése. 2004-ben az épület a Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér kezelésébe került. A házat ekkor részben, majd 2006-ban teljesen felújították.

2004-ben művelődésszervezőnk vezetésével megkezdte működését a Gyárvárosi Közösségi Ház.

Hagyományos rendezvényeink

  • Gyárvárosi Családi Délután (augusztus)
  • Gyárvárosi Karácsony
  • Húsvéti készülődés (kézműves foglalkozás)
  • Karácsonyi készülődés (kézműves foglalkozás)

Programkínálatunk

  • Ankétok
  • Előadóestek
  • Ismeretterjesztő előadások
  • Játszóházak
  • Kiállítások
  • Könyvbemutatók
  • Könyvtárhasználati foglalkozások
  • Klubok, baráti társaságok összejövetelei
  • Szakkörök
  • Tanfolyamok
  • Ünnepségek, megemlékezések
  • Vakációs rendezvények
  • Vetélkedők

Közösségeink

  • Baba-mama Klub
    Vezetője: Csóka Zsófia védőnő
    összejövetelek: havonta
  • Borostyán Nyugdíjas Klub
    Vezetője: Lély Zsigmondné
    összejövetelek: kéthetente
  • Gyárvárosi Daloskör
    Vezetője: Nagy Károly
    összejövetelek: hetente
  • Gyárvárosiak Baráti Köre
    Vezetője: Horváth Tibor
  • Lenvirág Nyugdíjas Klub
    Vezetője: Kovács Gáborné
    összejövetelek: kéthetente
Megosztás a Facebookon: Megosztás a Facebookon

Hosszabbítás

Vonalkód
Jelszó

Keresés a katalógusban

Cím
Szerző

Hazánk

ePont