• facebook_logo

Győri Évfordulónaptár

Évfordulók-Győr 2017. című összeállításunkat azzal a szándékkal adjuk közre, hogy segítségül szolgáljon a 2017. év ünnepi megemlékezéseinek előkészítésében. Győr városához kötődő személyek születési és halálozási dátumait, valamint jelentős győri események időpontjait közöljük válogatásunkban. A válogatás alapját a győri Városi Könyvtár és a Kisfaludy Károly Megyei Könyvtár helyismereti gyűjteményei képezték.

Bízunk benne, hogy összeállításunkat haszonnal olvassák az érdeklődők.

 
Szövegrészlet:
Év: Évforduló:5102550100
Dátum
Évforduló leírása
1297. Tivadar győri püspök benépesítette Révfalut, oly módon, hogy öt évi teljes adómentességet biztosított a letelepülőknek.
1322. Megírták Győr legrégebbi fennmaradt oklevelét, amelyet a városi levéltár őriz.
1447. június 01. Radkersburgban a magyar országnagyok fegyverszünetet kötöttek III. Frigyessel és öccsével, VI. Albert osztrák herceggel. Győr kivételével Sopron, Kőszeg Kismarton a többi elfoglalt várral együtt, Habsburg kézen maradt. Ágoston győri püspök és a káptalan 3000 arany forint ellenében visszaszerezte Győr városát III. Frigyes német császártól, aki csalárd módon 1442-ben szerezte meg a várat és a várost. Győr várának parancsnokai, akik az árulást elkövették Farkas László és Kollár Péter voltak, akik 3000 arany forintot kaptak tettükért.
1467. Elkészült a Győri Corvina (Flavius Blondus: Roma Instaurata). Mátyás király könyvtárának viszonylag korai darabja az Egyházmegyei Könyvtárban található.
1487. Nagylucsei Dóczy Orbán püspök gótikus kápolnát építtetett, mely a mindenkori püspök házikápolnája. (Dóczy-kápolna)
1567. Királyi téglavetők megalapították Győrszigetet. Ők égették a Győr megerősítéséhez szükséges téglákat.
1607. A Szent László ereklye a győri székesegyházba került.
1657. május 08. E napon született Martin Altomonte festőművész, a győri Kármelita templom mellékoltár festményeinek alkotója.
1667. Elkészült a bencés rendház.
1697. március 17. A hagyomány szerint Szűz Mária kegyelemképe vérrel verítékezett. (Könnyező Szűz Mária)
1697. Gindi Orbán városbíró megépíttette a Vastuskós házat.
1697. július 27. A kármeliták megkapták az engedélyt I. Lipót magyar királytól és Keresztély Ágost szász hercegtől, akkori győri püspöktől, hogy Győrött zárdát építhessenek és abban letelepedhessenek.
1707. december 24. "E napon született Schaller István festőművész, aki Dorfmeister mellett a nyugat-dunántúli barokk festészet legjelentősebb és legfoglalkoztatottabb mestere volt. Győrött a Magyar Ispita–templom Szent Erzsébet főoltárképét, az Apátúr-ház egykori ebédlőjének (Xántus János Múzeum díszterme) freskóit, a Német Ispita templomának oltárképét festette."
1712. Elkészült a Szent Rókus-templom Győr-Szigetben.
1722. Elkészült a csonka keresztútnak nevezett 7 stáció.
1727. Görögkeleti Rácz-templom épült.
1727. Streibig József Antal nyomdáját Sopronból Győrbe telepítette.(1727-1777 között 473 kiadványt nyomtatott)
1732. Ebben az évben született gr. galántai Esterházy Gábor. 1770-ben vásárolta meg a Király utcában az Angarano kereskedőcsalád egykori házát, melyet barokk palotává építtetett. Az épület 1997 óta a Városi Művészeti Múzeum otthona.
1732. Született Magner Károly fazekas -és kályhásmester, a XVIII.sz.-ban Győrött virágzó fazekascéh legkiválóbb tagja. A győri apátúrház és a püspökvár díszkályháit készítette.
1737. június 20. Meghalt Győrben Torkos András evangélikus lelkész, egyházi író, a pietizmus úttörője. 1736-ban lefordította az Újszövetséget.
1742. Győrött megjelent az első magyar sebészeti könyv. Írta Miskoltzy Ferenc.
1777. október 08. Győrben elhunyt Mulartz János orvos, az első győri kórház alapítója. 1749-ben a várostól kapott telken saját vagyonából felépíttette az első győri kórházat, mely 1751-1895 között ugyanazon a helyen működött.
1777. Legrégibb hitelesnek tekinthető népszámlálás.(Győr népessége a nemességen kívül 11.574 fővolt. A városok között a tizenegyedik helyen állt Győr).
1777. Megkezdődött a Német Ispita templomának építése.
1782. II. József feloszlatta a kamillánusok rendjét és a templomot a hozzátartozó épületekkel Győr városának adta át plébánia létesítésére.
1787. Győri Királyi Nemzeti Főbb Rajzoló Iskola kezdte meg működését. A Nemzeti Főbb Iskolával párhuzamosan, vele egy épületben közös igazgatás alatt működött.
1787-1788. A Révai Miklós Gimnázium elődje a Győri Királyi Nemzeti Rajziskola megkezdi működését.
1792. A Fehérvári-kapu tetejére Tollner bécsi építőmester Tűztornyot épített.(1895-ben lebontották a kapuval együtt)
1802. A jezsuita gimnázium, templom és rendház a Szt. Benedek-rendiek kezébe került
1802. Született Probstdorfban Richter Antal karnagy, zeneszerző, aki 1832-től haláláig a győri székesegyház orgonistája, karnagya volt, s aki Zeneiskolát alapított 1847-ben.
1807. április 01. Pesten elhunyt Révai Miklós r. k. pap, nyelvtudós, szerkesztő, költő, aki Győrött nevelő, majd rajztanár volt 1785-l794 között.
1817. Született Győrben id. Stádel Károly, az első győri mezőgazdasági gépgyár alapítója (1845)
1822. Született Nagyváradon Lukács Sándor politikus, győri ügyvéd, a márciusi fiatalok egyike, aki az 1848-i népképviseleti országgyűlésen Győr radikális képviselője volt, majd 1848. szept. 20-án Győr kormánybiztosa lett.
1842. április 11. E napon született Fehér Ipoly Visken. Gimnáziumi tanulmányainak egy részét Győrben végezte, 1892. március 18-án lett pannonhalmi főapát. Számos könyvet írt, köztük: Győr megye és város egyetemes leírása.
1847. január 02. Megjelent Győrött az első magyar nyelvű vidéki lap, Hazánk címen. Dr. Kovács Pál szerkesztette.
1847. november 12. Meghalt a győri születésű Schedius Lajos nyelvész, író, esztéta, az első magyar színtársulat dramaturgja.
1847. október 18. Megnyílt a Királyi Katolikus Tanítóképző Intézet.
1852. május 21. Megszületett Győrben Zechmeister Károly polgármester.
1857. március 22. Ezen a napon született Csornán Koltai Virgil Antal tanár, irodalomtörténész, műfordító, költő, bencés szerzetes.Több helytörténeti munkát írt, ő szerkesztette a Győri Híradót. Főként Győr magyar színészetének történetével foglalkozott.
1857. május 03. Ezen a napon született Lederer Ágoston vállalkozó, gyáralapító. 1895 decemberében döntő befolyást szerzett a Győri Szeszgyár és Finomító Rt. vezetésében, s nevéhez köthető a Magyar Waggon- és Gépgyár Rt. megalapítása is.
1857. május 11. Ezen a napon született Győrben Popper Vilma írónő, a Kisfaludy Irodalmi Kör egyik alapító tagja, aki a Győri Hírlapban és a Győri Almanachban is publikált. Emlékét a Kossuth u. 14. sz. alatt márványtábla őrzi.
1857. Megjelent a Győri Közlöny.
1857. Megnyitották a bencés gimnázium Rómer Flóris múzeumát.
1862. január 09. Meghalt Bezerédj Ignác Kisgörbőn. Győr megye főszolgabírája volt 1816-tól, 1823-ban másodispán lett, majd 1828-42 között Győr megye első alispánja.
1862. május 01. Megalakult a Győri Ének -és Zeneegylet.
1862. november 23. Ezen a napon született Orosházán Schima Bandi ötvös, iparművész, a Győri Képző -és Iparművészeti Társulat tagja. Munkái: cégérek (Aranyhajó, Rigófészek), a Székesegyház főkapuja.
1862. december 13. Ezen a napon született Franek Gábor karnagy, zeneszerző. A győri székesegyház karnagya volt, megalapítója a Győri Filharmónia Társulatnak.
1862. október 1. A Győri Ének-és Zeneegylet iskolája megkezdte működését.
1862. Simor János püspök létrehozta Szt. Vince leányainak zárdáját, iskoláját és kórházát Győrszigetben.
1867. október 2. 19 évi szünet után ismét megnyílt a Győri Királyi Jogakadémia.
1867. Polgár Bertalan nyomdát alapított, mely 1894-ben a püspökség tulajdonába került és Győr egyházmegyei Alap nyomda néven működött 1948-ig.
1872. A Kereskedelmi Gyűlde neve megváltozott: Győri Lloyd lett. (A Győri Lloyd 1916-ban fejezte be működését, részben a gabonakereskedelem hanyatlása, részben a háború miatt.)
1872. Megalakult a Győri Gőzhajózási Rt. hajógyára. (6-800 tonnás uszályokat épített) 1898-ban az új tulajdonosa a Magyar Gőzhajózási Rt. Komáromba telepítette át.
1872. Az első ipartörvény rendelkezéseihez híven 6 szakma szerinti (csizmadia, cipész, szabó, fazekas, kőműves és kőfaragó, sütő) és egy általános ipartársulat (Első Győri és Győrvidéki Ipartársulat) alakult.
1872. Győri Általános Hitelbank alakult 2500 db 200 forint névértékű részvénnyel. Elnöke: Mayer Nándor, ügyvezető: Weisz Miksa.
1877. Győri Csónakázó Egylet alakult.
1877. Megalakult a Győr sz. kir. város és Győr vármegye Általános Tanító Egyesülete.
1882. Született Orosházán Schima Bandi ötvös, iparművész, a Győri Képző -és Iparművészeti Társulat tagja. Munkái: cégérek (Aranyhajó, Rigófészek), Székesegyház főkapuja stb.
1887. március 02. Elhunyt Győrben id. Stádel Károly az első győri mezőgazdasági gépgyár alapítója. (1845)
1887. október 28. Ezen a napon született Győrben dr. Csillag József orvos, a Csillag szanatórium építtetője, alapítója. (1924-44 között működött az Árpád út. 20. sz. alatt)
1887. október 24. Hivatalosan Győr város tulajdonába került a Radó tér (Radó sziget)
1887. június 6. Született Bodócs István fizikus, tanár, aki 1925-től a Meteorológiai Állomás vezetője volt Győrött.
1887. Győri Iparos Dalkör alakult.
1892. március 22. Ezen a napon született dr. Valló István Győr város köztisztviselője, a Győr város építéstörténete c. mű társszerzője.
1892. május 08. "Meghalt Baross Gábor a ""vasminiszter"", Győr város országgyűlési képviselője és díszpolgára."
1892. október 02. Felállították Kisfaludy Károly szobrát a Radó szigeten (1921. április 24-én került mai helyére a Bécsi kapu térre egykor Erzsébet tér, majd Köztársaság tér). Alkotója: Mátray Lajos.
1892. február 29. Ezen a napon született Segesváron báró Apor Vilmos, római katolikus püspök (1941).
1892. szeptember 22. Átadták a forgalomnak Győr első közúti vashídját a Hosszú hídat. (mai Petőfi híd elődje)
1892. április 25. Született Abdán Somogyi Antal római katolikus pap, művészettörténész, egyetemi magántanár.1952-55 között a győri szeminárium rektora, 1958-ban kanonok, 1965-ben nagyprépost lett.
1892. Felüljáró épült a vasúti pályaudvar felett. A vasúti pályaudvart átalakították: aluljárót építettek.
1897. szeptember 01. Megkezdte működését Győr szabad királyi város felső kereskedelmi iskolája. Igazgatója: Matavovszky Béla.
1897. október 17. A város és a vármegye a kismegyeri csatában elesettek emlékére emlékművet emeltetett. (Obeliszk tetején stilizált sasszerű madár). Alkotója: Fr. Leonhardt.
1897. Schmiedl Lajos cukorkagyárat indított, ami 1937-ig működött.
1897. március 25. Született Sövényházán dr. Bánhegyi Jób József (1920-ig Berger néven szerepelt), bencés főiskolai tanár, irodalomtörténész, a Bencés Rendház főnöke (1938-1950 között). Sövényházi Béla álnéven is publikált.
1897. március 06. Született Győrszigetben Horváth Gyula színész, a győri színház tagja (1915-től) majd igazgatója (1947-1964)
1897. Megkezdték a Frigyes laktanya építését. Tervezte: Alpár Ignác győri építész.
1902. július 01. Ezen a napon született Czigány Jenő pénzügyi szakember, helytörténész.
1902. november 30. Ezen a napon született Győrben Kovács Margit keramikus, szobrász, Kossuth-díjas kiváló művész, Győr díszpolgára (1971).
1902. december 27. Ezen a napon született Győrben Borsa (Schutzbach) Antal iparművész, festő, szobrász, restaurátor, a Győri Képzőművészeti és Iparművészeti Társulat tagja.
1902 . december 25. Győri Napló címen politikai napilap indult.(A Győri Függetlenségi és 48-as Párt Közlönye).
1902. január 19. Győri Újság címen független politikai és társadalmi lap indult.(hetente 3 alkalommal jelent meg.)
1902. A Győri Textilművek létrejötte. Leon Gyula alapította 206 szövőgéppel.
1907. február 28. Meghalt Budapesten Koltai Virgil Antal tanár, irodalomtörténész, műfordító, költő, bencés szerzetes. Szerkesztette a Győri Híradót, s több helytörténeti munkát írt. Főként Győr magyar színészetének történetével foglalkozott.
1907. május 25. Elkészült a Batthyány park. Batthyány Lajos születésének 100. évfordulója alkalmából nevezték el róla. Korábban Szedres tér volt.
1907. augusztus 03. Ezen a napon született Győrben dr. Horváth Árpád technikatörténész, tanár. 1995-től utcanév őrzi emlékét Marcalvárosban.
1907. szeptember 09. Tűz pusztította el a Back-malmot.
1907. november 23. Meghalt dr. Kautz Gusztáv a győri Jogakadémia tanára, 1872-től 1892-ig igazgatója.
1907. Átadták a Kereskedelmi és Iparkamara székházát.
1907. A Rábcának új medret alakítottak ki.
1912. március 10. Ezen a napon született Kapuváron Szigethy Attila parasztpárti politikus, országgyűlési képviselő (1947, 1949, 1953), a Győr-Sopron megyei Tanács elnökhelyettese (1950-1954), a Győri Nemzeti Tanács elnöke (1956. okt. 26.), a Dunántúli Nemzeti Tanács elnöke (1956. okt. 30.), a Hazánk c. lap felelős kiadója a forradalom alatt.
1912. június 30. Ezen a napon született Farsang Árpád karnagy és zeneszerző, aki 1953-54-ben a győri Zeneművészeti Szakiskola igazgatója volt.
1912. december 01. Átadták a városi köztemetőt.
1912. Megalakult a MÁVDAC sportegyesület.
1912. Felavatták a Cziráky - emlékművet.
1912. november 01. Megnyílt az Apolló mozi színháza a Bisinger sétány 6. sz. alatt.
1912. Született Joanovits István festőművész.
1912. Győri Ipartelepek létrejötte.
1912. Gyárat alapított a Frank Tatham Ltd. Magyar Csipkegyár Részvénytársaság néven (Gardénia Csipkefüggönygyár Rt.)
1912. A Rábaszabályozó Társulat elnöke emlékére Cziráky-obeliszket emeltek.
1917. január 06. Ezen a napon született Hegyeshalomban Cziráki Lajos Munkácsy-díjas (1986) festőművész.
1922. december 01. Megalapították a mai Budalakk Festék és Műgyantagyárat a Fehérvári u. 36. sz. alatt. Tulajdonosai Reichhold és Boecking német gyárosok voltak. A gyár bejelentett neve. Győri Lakkgyár Reichhold és Boecking volt.
1922. július 16. Megalakult a Győr székhelyű Felsődunántúli Mezőgazdasági Kamara. A kamara fennhatósága alá nyolc vármegye tartozott. Kinevezett igazgatója: Ormándy János. Elnöke: gróf Khuen-Héderváry Károly
1922. Ismét megalakították a Győri Lloydot: Győri Lloyd Általános Kereskedelmi Testület néven.
1922. január 15. Megnyílt az első műjégpálya Győrött, az Andrássy úton, a volt városi tornakertben. A pályát az Erzsébet-ligeti Sportpálya Bizottság létesítette.
1922. Született dr. Csernitzki Gyula, aki 1958-tól nyugdíjazásáig a Győr megyei Város Tanácsának elnöke volt.
1927. március 10. Ezen a napon született Somorján Z. Szabó László tanár, író, dramaturg.
1927. Létrejött a Győri Képző-és Iparművészeti Társulat.
1927. Megkezdte működését a Társadalmi Egyesületek Szövetsége Győri fiókja.
1927. február 9. Született Ókeresztúron Balla Ica a Győri Nemzeti Színház tagja. (1951)
1927. Győri Torna Club alakult
1927. Győri Ipartelepek Rt. villanytelepe vette át Győr és környékének áramszolgáltatását a városi teleptől.
1927. A győri Evangélikus Ifjúsági Egyesület emléktáblát készíttetett Győri Vilmos emlékére. Helye: Petőfi tér 3.
1927. Zászlós István elkészítette Gárdonyi Géza mellszobrát. Helye: Batthyány tér
1932. június 21. Meghalt dr. Petz Lajos orvos, kórházigazgató, a Győri Ének-és Zeneegylet elnöke. (1912-től) Műve: Győr város zenei élete 1497-1926.
1932. december 19. Meghalt dr. Balics Lajos nagyprépost, püspöki helynök, katolikus egyházi író, a Győri Jogakadémia tanára.
1932. Textil Sportegylet kezdte meg működését.
1932. december 04. Született Győrben Gerencsér Miklós újságíró, író. (József A.-díjas, Rózsa Ferenc-díjas).
1937. Győri Újtelepi Torna Egylet alakult.
1937. Repülőtér létesült.
1937. november Megjelent az Új Pannónia című folyóirat Bányász László szerkesztésében.
1937. Július 2. Született Győrfi László labdarúgó, edző.
1942. Elkészült az Aranyhajó cégér. Készítette Schima Bandi. Helye: Jedlik Á. u. 16.
1947. december 30. Újjáépült a GYSEV-pályaudvar.
1947. december 14. A győr-szigeti Simor-téri parkban 48-as Centenáriumi emlékparkot alakítottak ki.
1947. december 02. A Győri Vonósnégyes bemutatkozó hangversenye.
1947. június 17. Győri Hétfő címen politikai hetilap indult. (Szociáldemokrata Párt győri szervezete indította)
1947 . május 4. Felavatták a Rába újjáépített vasúti hídját.
1947. március 30. A Győri Kamara Énekkar bemutatkozó hangversenye.
1947. február 16. Újra megkezdte működését a városi repülőegyesület: Győri MADISZ Aero Club néven.
1952. szeptember 07. Az első Ünnepi Könyvhét megnyitója Győrött.
1952. december 21. A Városi Könyvtár és a Körzeti Könyvtár összevonásából létrejött a Megyei Könyvtár.
1952. március 29. Megalakult az Irószövetség Győri Csoportja.
1952. Kismegyert Győrhöz csatolták.
1952. Likócsot Győrhöz csatolták.
1952. Forgalomba helyezték a Rába kettős hidat.
1952. A Győri Állami Zeneiskola kivált a Győri Állami Zenekonzervatóriumból (Zeneművészeti Szakiskolából) és önállóan folytatta működését, amely az alsó fokú zeneoktatáson kívül a nem szakképzés jellegű zenei továbbtanulásra is kiterjedt. Igazgatója: Fodor Kálmán karnagy volt.
1957. január 13. A vagongyári sportkör határozata szerint a gyári egyesület új neve: Wilhelm Pieck Vagon és Gépgyár Egyetértés Torna Osztály (ETO)
1957. április 02. Meghalt Kapi Béla evangélikus püspök (1916-tól) egyházi író, a Harangszó c. lap alapítója.
1957. augusztus 12. Elhunyt Szigethy Attila parasztpárti politikus, országgyűlési képviselő (1947,1949,1953), a Győr-Sopron megyei Tanács elnökhelyettese (1950-1954), a Győri Nemzeti Tanács elnöke (1956.okt.26.), a Dunántúli Nemzeti Tanács elnöke (1956.okt.30.), a Hazánk c. lap felelős kiadója a forradalom alatt.
1957. szeptember 16. Freiburgban elhunyt Csukás Zoltán állatorvos, mezőgazdasági mérnök, egyetemi tanár.
1957. november 07. Felavatták a győri Fedett uszodát.
1957. december 31. Meghalt Győrben Tihanyi Árpád tanár. Az 1956-os forradalomban való részvétele miatt kivégezték.
1957. Októberben megkezdte működését az 1. számú Totó-Lottó Körzeti Iroda.
1957. Újjáépült a Baross híd.
1957. július 1. Megalakult a Győri Célgépgyár.
1957. december 31. Meghalt Győrben Tihanyi Árpád tanár. Az 1956-os forradalomban való részvétele miatt kivégezték.
1962. május 18. A Liszt Ferenc Állami Zeneiskola fennállásának 100. évfordulóját ünnepelte díszhangversennyel, s a Lengyel Alfréd levéltárigazgató tollából megjelent kötettel: A győri zeneoktatás száz éve.
1962. június 09. Négy évi szünet után ismét megnyílt a felújított Xántus János Múzeum.
1962. szeptember 01. Megkezdte működését a Mayer Lajos Vízügyi Szakközépiskola.
1962. Hogyan? címmel pedagógiai és közművelődési kiadványsorozat indult.
1962. novemeber 13. Meghalt Münchenben Pohárnok Jenő költő, író, újságíró, a győri Tanítóképző tanára.
1962. február 18. Felavatták a Gorkij-városi Művelődési Otthont.
1962. Borsos Miklós elkészítette a Phőnix c. alkotását. A Magyar Ispita udvarán látható.
1962. Somogyi Árpád Textilmunkásnő szobrot készített. Helye:Szent István út
1962. Kiss István elkészítette Petőfi Sándor bronzszobrát. Helye:Eötvös park
1962. Stöckert Károly domborművet (kő) készített Pálffy Miklós tiszteletére. Helye: Káptalan domb
1962. A Győri Fonoda és a Győri Textilművek egyesüléséből létrejött a Győri Textilipari Vállalat
1962. Meghirdették Adyváros beépítésének tervpályázatát.
1967. február 27. Meghalt Holenda Barnabás fizikus, bencés tanár, a Bencés Gimnázium igazgatója (1938-1963), a rendház főnöke (1950-től).
1967. május 01. Kiskúton megnyílt a kultúrpark állatkerttel és vidámparkkal.
1967. december 15. Felavatták az új autóbusz-pályaudvart.
1967. Június 2-4. között zajlott az I. országos vidéki amatőr filmszemle Győrött.
1972. február 01. Felavatták a Széchenyi Múzeumpatikát. Cégérét, amelyen a gyógyszerészet emblémája a kelyhes kígyó és a Széchenyi-címer napba néző galambja látható, Péri József ötvösművész készítette.
1972. augusztus 13. A háború utáni helyreállítási és restaurálási munkálatok elkészültével átadták a győri székesegyházat.
1972. február 1. Átadták az első földalatti parkolót, a Megyei Tanácsháza előtti téren.
1972. Győri Stúdium címen indított lapot a Széchenyi István Főiskola.
1972. január 21. Meghalt Győrben Horváth Gyula színész, a győri színház tagja (1915-től), majd igazgatója (1947-1964).
1977. január 27. Uszodát avattak a Móra Ferenc Általános Iskolában.
1977. április 01. Megjelent a Győri Műsor c. havi műsorfüzet.
1977. április 28. Átadták a Bercsényi Miklós Gimnázium és Szakközépiskola új tornacsarnokát.
1977. április 29. Felavatták a győri Széchenyi-nyomdát, s az első győri nyomdász Streibig József Antal emléktábláját.
1977. június 04. Meghalt Kovács Margit keramikus, szobrász, Kossuth-díjas kiváló művész, Győr díszpolgára. (1971).
1977. június 22. Átadták az új Rába ETO Stadiont.
1977. szeptember 06. Megnyílt a Czuczor Gergely utcai új Műszaki Áruház.
1977. október 06. Meghalt Kormos István József Attila-díjas költő, műfordító.
1977. Július 25-30 között rendezték meg az V. országos honismereti akadémiát Győrött.
1977. június 22-július 26. A XIII. Nyári Úttörő Olimpia Győrött.
1977. június 6. Megalakult a Neumann János Számítógéptudományi Társaság.
1977 . június 24. Felavatták Győr 12. hídját, vasúti felüljárót, amely az Adyváros, a Kun Béla lakótelep és az iparnegyed között ível át.
1977. október 14. Konin lengyel város és Győr városa testvérvárosi szerződést kötött.
1982. március 25. Megnyílt a Rába ETO Baráti Körének szervezőirodája a Kovács Pál utcában.
1982. április 25. Meghalt Cziglényi László mérnök, író, szerkesztő. ő indította el a Győri Tanulmányok című helytörténeti sorozatot. Győr címmel útikalauzt írt. Várospolitikai tevékenységéért 1979-ben Pro Urbe-díjat kapott.
1982. május 08. Meghalt Kiss Lajos zenepedagógus, népzenekutató, a zenetudományok kandidátusa, a Győri Filharmónikus Zenekar karnagya.
1982. július 12. Megalakult a Győri Városszépítő Egyesület.
1982. szeptember 30. Megalakult a Győri Grafikai Műhely.
1982. június 20. Megnyitották Győrött a XVIII. Nyári Úttörő Olimpiát.
1987. február 17. Első adását sugározta a városi televízió.
1987. június 06. Paskai László esztergomi érsek, prímás a Szentlélek tiszteletére felszentelte a győri Kun Béla lakótelepen az új plébániatemplomot. (Szentlélek-templom)
1987. augusztus 02. Elhunyt ifj. Gárdonyi Géza középiskolai tanár, szerkesztő.
1987. szeptember 01. A Közlekedési Távközlési és Műszaki Főiskola Széchenyi István nevét vette fel.
1987. november 28. Átadták a Klastrom Hotelt.
1987. Megalakult a Győr Barátainak Köre.
1987. Új vasúti híd épült a Rába folyón.
1992. január 01. A Kisfaludy Színház új neve: Győri Nemzeti Színház.
1992. április 07. Meghalt Hamiltonban Tűz Tamás családi nevén Makkó Lajos római katolikus pap, költő. 1956-ban telepedett le Kanadában.
1992. Győr város önkormányzati határozattal Szent László díjat létesített.
1992. A Magyar Vagon -és Gépgyár állami többségű részvénytársasággá alakult.
1992. június 26. Győrben halt meg Z. Szabó László tanár, író, dramaturg.
1992. Az ÉDÁSZ részvénytársasággá alakult.
1992 . április 25. Meghalt Győrben Káldy Barna építész, győri lakóházak és a ménfőcsanaki evangélikus templom tervezője.
1992. szeptember A Győri Ipari Park létrejötte.
1997. január 26. Elhunyt Halmos László zeneszerző, a székesegyház karnagya, Győr város díszpolgára (1994).
1997. szeptember 04. Elhunyt Györkös László tanár, népművelő. Az 1970-es évek elejétől a győri József Attila Művelődési Ház vezetőjeként dolgozott. Később a szombathelyi Tanárképző Főiskola tanára lett.
1997. szeptember 19. Elhunyt Nádasi Alfonz bencés szerzetes, középiskolai tanár.
1997. november 9. Apor Vilmos püspök boldoggá avatása.
2002. április 2. Elhunyt Győrfi László labdarúgó, edző.
2002. Újraindításának tizedik évfordulóján a Győri Evangélikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda Péterfy Sándor nevét vette fel.
2002. május 16. Elhunyt Kemény Kollár Ferenc kétszeres olimpikon, negyvennyolcszoros válogatott tornász.
2002. szeptember 12. Elhelyezték a Győri Fürdőközpont beruházás alapkövét.
2002. december 4. Elhunyt Dr. Timaffy László tanár, néprajzkutató.
2002. Január 1. A Széchenyi István Főiskolából egyetem lett.
2007. január 18. Elhunyt Lázs Sándor újságíró, a MÚOSZ örökös tagja.
2007. január 20. Elhunyt Dr. Méhes Károly, egyetemi tanár, akadémikus.
2007. február Megalakult a Kismegyeri Napóleon Hagyományörző Egyesület.
2007. február 18. Elhunyt Csala Benedek János karmester, zeneszerző, a győri operajátszás egyik megteremtője.
2007. május 24. A Győri Nemzeti Színház előtti tér neve II. János Pál tér lett.
2007. május 23 Elhunyt dr. Hegedűs Gyula, a győri egyetem jogelőd intézménye, a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola alapító főigazgatója
2007. június 15. Elhunyt Sillai László birkózó világbajnok, olimpikon, a Győr-Moson-Sopron Megyei Birkózó Szövetség elnöke.
2007. július 27. Elhunyt Némethy Tamás, a győri Lovasiskola egyik alapítója.
2007. szeptember 8. A győrszentiváni Molnár Vid Közösségi Ház átadása.
2007. Április 7. Elhunyt Tóth Lajos a Széchenyi István Egyetem egyetemi docense, logisztika és szállítmányozási tanszék vezetője.
2012. Január 4. Elhunyt Földes Dénes, a Rába Eto egykori kapusa.
Megosztás a Facebookon: Megosztás a Facebookon

Hosszabbítás

Vonalkód
Jelszó

Keresés a katalógusban

Cím
Szerző

Hazánk

ePont